A belorusz határvédelmi hivatal nyilatkozata szerint a szakadár köztársaságok dokumentumainak Oroszország általi elismerése semmilyen hatással sincs a két állam lakosságának Belorussziába való beutazására.

Vlagyimir Putyin szombaton írta alá a rendeletet, miszerint az Oroszországi Föderáció elismeri a két szakadár állam által kiállított okmányokat. Szergej LAvrov orosz külügyminiszter kifejezetten humanitárius megfontolással indokolta a döntést, arra az időszakra, amíg nem teljesülnek a minszki megállapodások. Az Egyesült Államok ukrajnai követsége nyugtalanságát fejezte ki a döntéssel kapcsolatban.

A belorusz Állami Határőr Bizottság hivatalos képviselője, Anton Bicskovszkij elmondása alapján a Belorussziába való beutazáshoz a DNK és az LNK útleveleivel rendelkező embereknek szükségük lesz „olyan dokumentumokra, melyek feljogosítják őket a köztársaság határainak átlépésére”. A Minszk által nem ellenőrzött orosz-belorusz határszakaszon való beutazás is törvényszegésnek fog minősülni ezekkel a dokumentumokkal.

aif.ru

Donald Trump amerikai elnök az ukrajnai konfliktus visszaszorítását és a Krím visszaadását várja Moszkvától. Ugyanakkor arra számít, hogy jó viszonyt fog ápolni a Kremllel – nyilatkozta a Fehér Ház sajtótitkára, Sean Spicer febrár 14-én.

James Mattis amerikai védelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a NATO-nak feltétlenül alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, melyek a Krím annektálását követően alakultak ki. Elmondása szerint 2014 kritikus évvé vált a szövetség és Moszkva viszonyában, „a partnerségre vonatkozó remények hiábavalónak bizonyultak”. A Pentagon vezetője a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek találkozója előtt adta nyilatkozatát. A találkozót február 15-16-án tartották meg Brüsszelben.

Az Oroszországi Föderáció 2014 februárjának végén – márciusának elején annektálta a Krímet. Az orosz speciális egységek katonái felségjel nélküli egyenruhában körülzárták a Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának és Minisztertanácsának épületeit, ezt követően pedig ellenőrzésük alá vonták a félsziget területét. Március 16-án megtartották a Moszkva által kezdeményezett népszavazást a Krím státuszáról, amelynek értelmében az ukrán régiót Oroszországhoz csatolták.

2016 decemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadott egy határozatot, amelyben Oroszországot „megszálló hatalomként” jelölték meg, a félszigetet pedig „ideiglenesen megszállt” területként.

dw.com

Belorusszia nem fizeti az orosz gáz ellenében felhalmozódott tartozását, Moszkva csökkentette az olajszállítmányokat és azzal sincsen éppenséggel megelégedve, hogy a Minszk és Brüsszel közötti kapcsolatok aktivizálódtak. Meddig lehet hajlandó elmenni a Kreml annak érdekében, hogy jobb belátásra bírja szövetségesét?

A minszki Stratégiai és Külpolitikai Kutatóközpont (CSFPS) nemrég publikálta jelentését, amely azt állítja, hogy Moszkva készen áll arra, hogy elősegítsen egy minszki hatalomváltást. Arszen Szivickij és Jurij Carik egy egész sor okot soroltak fel, amelyek nézőpontjuk szerint a Kreml Belorussziára kifejtett „egyoldalú nyomásgyakorlásáról” tanúskodnak.

Többek között kiemelték Oroszország azon céljait, hogy „az orosz csapatokat állandó jelleggel szállásolják el, az orosz fegyveres erők stratégiai felfejlesztésének rendszabályaira tett előkészületek belorusz területeken a „Nyugat-2017” gyakorlatok ideje alatt, azon utasok mozgásának tiltása, akik Belorusszián keresztül egy harmadik országból mentek volna Oroszországba” és egyebeket. Ezzel kapcsolatban nevezte a jelentés „aktuális fenyegetésnek az Oroszországi Föderáció lehetséges tevékenységét egy belső konfliktus kiprovokálására és/vagy a Belorusz Köztársaság alkotmányos rendjének erőszakos leváltására.”

Más szakértők azonban úgy vélik, hogy a Kremlnek nincs oka megdönteni Lukasenkót, minthogy Oroszországnak elegendő eszköze ivan arra, hogy keresztül vigye a „partnerségre való kényszerítés” politikáját a hivatalos Minszkben.

A vörös vonal Lukasenko számára

„A Minszk és Moszkva közötti konfliktus valóban a legkomolyabb az utóbbi öt évben” – állítja a „Stratégia” nevű elemző központ politológusa, Valerij Karbalevics. „Oroszország még a múlt év harmadik negyedében csökkentette az olajszállítmányokat és 2017 első negyedében is korlátozza, mivel Belorusszia nem fizette ki a múlt évben kapott gáz árából fennmaradt hátralékát.

A belorusz vezetés a mai napig nem kapta meg az Eurázsiai Stabilizációs és Fejlesztési Alap hitelének harmadik részletét, amelynek múlt szeptemberben kellett volna beérkeznie. A szakértő emlékeztetett, hogy a Kreml elégedetlenségét az is okozza, hogy a Minszk és Brüsszel közötti kapcsolatok aktivizálódtak. A maga részéről Alekszandr Lukasenko magyarázat nélkül hiányzott december 26-án Szentpétervárott az Eurázsiai Gazdasági Unió és a Kollektív Biztonsági Szervezet üléseiről.

„A soron következő konfrontáció okai nem újak – mindkét oldal elégedetlen” – kommentálja a kialakult helyzetet Karbalevics. Moszkvának nem tetszik, hogy Belorusszia sok ígéretét nem teljesíti. Minszknek nincsen kedvére, hogy Oroszország csökkentette azokat a kedvezményeket, amelyekkel korábban a belorusz vezetés rendelkezett, és amelyekkel támogatni tudta nem éppen hatékony gazdaságát.

A szakértő azonban úgy véli, hogy „a konfliktus jelenleg a csúcspontján van, azonban később, ahogyan a korábbiak is, semmivé foszlanak, a következő botrányig.” „Moszkva kijelölte Lukasenko számára a vörös vonalat, amelynek az átlépésére a belorusz vezető sosem fogja elszánni magát – ez pedig nem más, mint az Oroszországgal való integrációtól való visszalépés Ukrajna példáját követve és kilépés az integrációs társulásokból – a Szövetségi Államból, az Eurázsiai Gazdasági Unióból, a Kollektív Biztonsági Szervezetből és a Független Államok Közösségéből” – jegyezte meg a politológus.

Ezért szkeptikusan értékelte a CSFPS prognózisát Moszkva állítólagos előkészületéről a belorussziai erőszakos hatalomváltásra. „A jelentés készítői abszolút lojálisak a rendszerhez, fejtegetéseik logikája pedig csupán odáig megy el, hogy minden belorusz hazafinak a regnáló államfő körül kell konszolidálódnia, amennyiben Oroszország feladatául tűzi ki a belorussziai körülmények destabilizálását és Lukasenko leváltását egy marionettbábura.”

A fuldokló és a szalmaszál

Arkagyij Mosesz, a Nemzetközi Kapcsolatok Finn Intézete oroszországi programjainak vezetője is egyetért azzal, hogy a Kremlnek nem előnyös túlságosan destabilizálni a belorussziai állapotokat, hiszen „nem világosak a következmények, ahogyan nem világos a nemzetközi közösség reakciója sem”.

„Oroszország aligha fogja elszánni magát arra, hogy brutális intézkedésekkel ellenséggé tegye Belorussziát” – mondta. Úgy véli, hogy a CSFPS jelentése egy jel a Nyugat számára: „Mentsétek meg Lukasenkót, a belorusz szuverenitás garanciáját. Ha a nyugati politikusok nem mentik meg, akkor kénytelenek lesznek egy Moszkvához sokkal szorosabban fűződő politikai rezsimmel számolni.”

Az elemző elmondása szerint ugyanakkor az látható, hogy Moszkvának egyáltalán nincsne ínyére, hogy az utóbbi három évben a szövetséges Minszk politikája arra korlátozódik, hogy „minden irányból gazdasági előnyökhöz jusson, legyen az a Nyugat, az Ukrajnával való együttműködés, hogy nem csatlakoznak Oroszország ellenszankcióihoz, vagy a belorusz folyosó kiépítése abból a célból, hogy a nyugati szankciós termékeket eljuttassák Oroszországba.” Mosesz biztos abban, hogy a Kreml megpróbálja a belorusz vezetést olyan feltételek közé szorítani, hogy az egyszerűen kénytelen legyen lojálisan viselkedni.  „Az orosz légi támaszpont lehet a hab a tortán, amelyhez Moszkva ragaszkodott, ám Minszk visszautasította azt” – mondja a szakértő. Felsorolta azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével Oroszország magához láncolhatja Belorussziát.

Először is ott van a segélyek minimalizálása – a hitelek és az energiahordozók kedvezményes szállítása, amelyek nélkül a belorusz politikai rendszer nem létezhet. Másodszor, követelhetik a privatizálását a „családi ezüstnek, amelyhez Oroszországnak még érdeke fűződik.” Harmadszor, saját katonai erőforrások létrehozása, ezáltal Belorusszia megfosztása attól a lehetőségtől, hogy az Oroszországgal való katonai-politikai együttműködésre hivatkozzon. Negyedszer, megteremteni azt az imidzset, hogy Belorusszia egy megbízhatatlan szövetséges, amely arra készül, hogy frontot váltson – ezt az oroszországi propaganda segítségével meg lehetne tenni, amely Belorusszia helyzetét szerfelett megnehezítené.

„Lukasenko úr elvesztegette azt a puha befolyását a Kremlben, amellyel korábban rendelkezett, mivel a belpolitikai elképzelések körüli konfliktus Belorussziával fájdalmas volt Moszkva számára, a Nyugat viszont aligha fog majd keményen konfrontálódni Oroszországgal Belorusszia miatt a jelenlegi gazdasági állapotában és a mostani politikai rendszerével” – mondja Arkagyij Mosesz. Ezért úgy véli, hogy „Lukasenko megdöntése és a terület elfoglalása nem szükséges, minthogy Moszkvának elegendő más erőforrása van arra, hogy Minszket rábírja a partnerségre”.

dw.com

Obama amerikai elnök újabb egy évvel hosszabbította meg az Oroszország elleni szankciókat, amelyek időtartama márciusba járt volna le. A leköszönő elnök erről január 13-án pénteken levélben tájékoztatta a Kongresszus két házának vezetőit.

„Azok a cselekmények és az a politika, amelyekre válaszul kiadtuk ezt a parancsot [vagyis a szankciókat], továbbra is rendkívüli fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és külpolitikájára” – jelentette ki Obama.

Az Oroszországgal kapcsolatos első szankciókat az ukrajnai helyzet és a Krím ürügyén vezette be Obama 2014. március 6-án. Mindent összevéve háromszor adott ki korlátozó intézkedést, mind a hármat 2014-ben.

Később ezeket további dokumentumokkal egészítették ki, valamint új nevek és szervezetek kerültek feketelistára. Magánszemélyek közül hivatalos személyek és nagyvállalkozók, de ilyenek voltak Viktor Janukovics egykori ukrán elnök kormányának tagjai valamint a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok vezetősége is.

Január 10-én vált ismertté, hogy a szenátus elé terjesztenek egy oroszellenes szankciós törvényjavaslatot Oroszország  amerikai elnökválasztásba való állítólagos beavatkozásáért. A dokumentum jogi és természetes személyek ellen is korlátozásokat vezetne be, akik az oroszországi szénhidrogének kitermelésébe több mint 20 millió dollárt invesztálnak, beleértve az áruk és szolgáltatások, valamint a technológiák szállítását is. Azok a befektetők is a szankciók hatálya alá esnek, akik az év folyamán az Oroszország által épített csővezetékekbe több mint ötmillió dollárt fektettek be, de azok is, akik több mint egymillió dollárt fektettek be polgári célú nukleáris objektumokba.

A törvénytervezet jóváhagyásához azt a Kongresszus mindkét házának el kell fogadnia és az elnöknek is alá kell írnia.

Kijev rendszeresen azzal vádolja Moszkvát, hogy részt vesz a donbasszi konfliktusban. Oroszország ezeket a vádakat visszautasítja arra hivatkozva, hogy az ukrán félnek nincsenek bizonyítékai. Ukrajna ugyancsak tagadja a 2014-es népszavazás eredményét, melynek értelmében a Krím újra Oroszország része lett. Moszkva álláspontja szerint a régió csatlakozásáról lefolytatott szavazás megfelelt a nemzetközi jogi normáknak.

Lenta.ru

Artur Bondar ukrán fotográfus hozta nyilvánosságra a háborús fényképész Valerij Faminszkij ritka frontfelvételeit. Az archívum teljesen véletlenül jutottak a birtokába, amikor meglátott a Facebookon egy hirdetést, miszerint megvásárolhatóak egy szovjet fotós negatívjai. Miután megvette a negatívokat áttanulmányozta őket, és kiderült, hogy a fényképkockák a második világháború végének eseményeit örökítették meg: Németországban harcoló szovjet katonák, Berlin lerombolt utcái valamint a német kapituláció hírét megtudó lakosok láthatóak rajtuk.

Pianínón játszó szovjet katonák Berlin elővárosában. 1945 április-májusa.

Vérátömlesztés egy berlini egészségügyi segélyhelyen. 1945 májusa.

Kötözésre tartó katonák. Seelower Höhen, Németország. 1945 áprilisa.

Szovjet katonák a fegyvereiket tisztogatják a harcok után. Berlin, 1945 májusa.

Az elpusztított Berlin panorámája 1945 májusában.

Sebesültet pakolnak le egy egészségügyi segédpontnál a Friedrichstraßén. 1945. április 30.

Kutyákkal szállítják el a sebesülteket a csatamezőről. Seelower Höhen, Németország, 1945 áprilisa.

A halott elvtársak elvezetése. Kelet-Németország, 1945 áprilisa.

Egy repülőgép váza egy berlini utcán 1945 áprilisának végén.

Egy berlini utca a bombázásokat követően. 1945 áprilisa.

Értesítik a berlini lakosságot a német kapitulációról. 1945. május 8.

Kilőtt tank. Németország, 1945 április-májusa.

Bolt előtti sor. Berlin, 1945 májusa.

A bombázások által elpusztított Berlin látványa. 1945 májusa.

Szovjet katonák egy ideiglenes főhadiszálláson. Németország, 1945 április-májusa.

Egy berlini nő a cókmókjaival. Berlin, 1945 májusa.

Sebesült berliniek evakuálása. 1945 májusa.

Pihen a békés lakosság. Berlin, 1945 májusa.

A Reichstag épülete. 1945.

Sebesült katona. Németország, 1945 április-május.

Zajlik az utcák megtisztítása a Reichstag falainál. 1945 májusa.

Szovjet katonák Németországban. 1945 április-május.

A képeket Valerij Faminszkij készítette, jelenleg Artur Bondar magángyűjteményében találhatóak.
Lenta.ru

A Romanovok családfője, Dimitrij Romanovics herceg december 31-én hunyt el 91 éves korában. Felesége, Feodora Alekszejevna hercegné elmondása alapján férjét a múlt héten sürgősen kórházba kellett szállítani, miután egészségi állapota gyorsan megromlott.

A cári herceg 1926. május 17-én született a franciaországi Antibes-ban, ahol szülei emigrációjukat töltötték. A későbbi író és történész egyenesági leszármazottja volt I. Miklós cárnak. Apja, Roman Petrovics másod-unokatestvére és keresztfia volt II. Miklós utolsó orosz cárnak, anyja, Praszkovja Dmitrijevna pedig Dmitrij Sermetyev gróf lánya volt.

Dimitrij Romanovics az utóbbi években Dániában élt, ahol a Romanov család jótékonysági alapját vezette. Az alap oroszországi kórházakat és gyermekotthonokat segít.

Oroszország iránti szerelem

Romanova hercegné szerint, az utóbbi években az elhunyt összes gondolata és cselekedete „Oroszországgal állt kapcsolatban”.

„Az orosz nyelv és kultúra iránti szeretetét a szüleitől örökölte” – mondta, felidézve, hogy 2015-ben Dimitrij Romanovics ellátogatott a Krímbe, ahonnan szülei kénytelenek voltak emigrálni a polgárháború éveiben. „Házában relikviaként őrzött egy orosz földdel töltött üveget, melyet a család idősebb generációi hoztak a Krímből. Örömmel töltötte el, amikor a félsziget ismét Oroszország része lett” – mondta a hercegné.

Emlékeztetett rá, hogy a Romanov családfő az elmúlt években egy sor utazást tett Oroszországba, amelyek az első világháború százéves évfordulójával álltak összefüggésben. Dimitrij Romanovicsnak meggyőződése volt, hogy az orosz katonák hősiességének, melyet a két legnagyobb háborúban tanúsítottak, nem szabad feledésbe merülnie. „Az orosz katonák mentették meg Európát 1914-ben, akárcsak az utolsó háborúban. Oroszország nélkül nem boldogultak volna!” – vélte az elhunyt herceg.

A család akarata

1998-ban a herceg elkísérte a temetésre Jekatyerinburgból Szentpétervárra II. Miklós cár, Alekszandra Fjodorovna valamint lányaik, Olga, Tatyjana és Anasztaszija maradványait. 2006-ban Koppenhágából az északi fővárosba szállította az utolsó cár anyjának, Marija Fjodorovnának hamvait. Amikor 2007-ben Jekatyerinburg környékén megtalálták Alekszej cárevics és Marija nagyhercegnő földi maradványait, Dimitrij Romanovics amellett foglalt állást, hogy őket is a Péter-Pál-székesegyházba temessék el szüleik és testvéreik mellé.

2013-ban Dimitrij Romanovics és fivére, Nyikolaj Romanovics azzal a kéréssel fordultak az orosz vezetéshez, hogy Cannes-ból szállítsák Moszkvába Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg hamvait, aki az orosz hadsereg főparancsnoka volt. Kérésüket 2015 tavaszán teljesítették, miután az orosz-francia hatóságoknak sikerült megegyezniük.

A herceg 2016 októberében utazott utoljára Moszkvában, ahol megkapta az Alekszandr Nyevszkij érdemrendet, amiért külföldön terjesztette az orosz történelmi és kulturális örökségről szóló ismereteket. Őszi útja során találkozott Kirill moszkvai pátriárkával is.

http://tass.ru/obschestvo/3920211

Az Ukrajna és az Európai Unió közötti gazdasági integráció kezdete óta már csaknem egy év telt el, és úgy tűnik, hogy a megállapodás nem a leghasznosabb az ukrán mezőgazdaság számára – írja a RIA.ru a New York Times-ra hivatkozva. Hatalmas csapást jelentenek a szektor számára az Európai Unió által meghatározott kvóták.

Egy egész sor gazdasági és politikai oknak köszönhetően a Szovjetunió szétesését követően alighanem a baromfitenyésztés bizonyult az egyetlen sikeres iparágnak a mai Ukrajnában – írja a cikk. A lap az Avangard vállalat sikerét hozza fel példaként, amely évente több milliárd tojást állított elő, ráadásul sokkal kisebb önköltséggel, mint a lengyel- és németországi konkurensek.

Azonban amikor az Ukrajna és EU közötti szabadkereskedelmi zónáról szóló megállapodás hatályba lépett, kiderült, hogy habár az európai vezetők boldogan üdvözölték Ukrajna nyugati fordulatát, ám ez nem hozott semmi előnyt az ország mezőgazdasági szektorának. „Európa sokkal szélesebbre tárhatná határait” – idézi a kiadvány Timofej Milovanovot, a Kijevi Gazdasági Iskola vezetőjét. Az áruk vámmentes behozatalára megszabott kvóták túlságosan alacsonynak bizonyultak, emellett az ukrán export 40%-át a mezőgazdasági szektor termékei teszik ki. Példának okáért a méz behozatalára kiszabott éves kvóta másfél hónapra volt elég, tojásból pedig annyira keveset engedtek bevinni, hogy az Avangard egyedül is képes volt a kvóta kimerítésére, noha éves termelésének mindössze az 1,5%-át exportálta Európába. Ez pedig csak egyetlen vállalat, a többiről még szó sem esett.

Miközben az európai ajtók nem nyíltak ki, Ukrajna tönkretette az Oroszországhoz fűződő kapcsolatát, ami szintén fájdalmas csapást jelentett az agrárszektor számára. Az iparág válságba került – ugyancsak az Avangard csaknem 7,5 millió csirkét és hét állattenyésztő telepet vesztett el. A baj pedig nem jár egyedül – a közel-keleti helyzetnek köszönhetően az ebbe a régióba irányuló szállítások gyakorlatilag leálltak, noha 2013-ban csak Irakba 800 millió tojást szállítottak az ukrajnai termelők.

Az Avangard igazgatótanácsának feje, Oleg Bahmatyuk azt állítja, hogy a problémák csak sokasodnak. „Szükségünk van a beruházásokra. Elveszítjük az exportpiacainkat. Mint agrárország csak hanyatlunk.” – állítja.

Donald Trump megválasztása kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja-e Ukrajnát. Magában Európában sem egységes az ukrajnai társulási egyezménnyel kapcsolatos álláspont, amiről a 2016 tavaszán tartott hollandiai népszavazás is tanúskodott. Összességében azt lehet állítani, hogy az európai integráció folyamatának jövője túlságosan ködösnek tűnik.

Ukrajnában 2016. január 1-től lépett hatályba az Európai Unióval kötött szabadkereskedelmi zóna. Az előre meghatározott kvóták keretein belül preferenciális tarifák alapján zajlik a kereskedelem Ukrajna és az EU között. A kvóták feletti szállítások közös tarifák alapján valósulnak meg. A megállapodás keretein belül Ukrajna csupán három termék esetén vezetett be kvótákat az Unió számára – a disznóra, a szárnyasokra és a cukorra, ugyanakkor az Unió az ukrán termékek 36 fajtájára vetett ki kvótákat.

Oroszország kénytelen volt olyan intézkedéseket bevezetni, melyek csökkentik a gazdasága számára felmerülő kockázatokat, és felfüggesztette Ukrajna vonatkozásában a szabadkereskedelmi zónáról szóló megállapodást. A zóna felfüggesztését megelőzően a cukor kivételével az összes ukrán árut vámmentesen lehetett bevinni Oroszországba.

   Így néz ki manapság Ingusföldön a vérbosszúban érintett személyek megbékítése. A tradíciónak megfelelően a gyilkos bekötött szemmel jelenik meg áldozata nemzetségének képviselői előtt. © / Zalina Dzaurova / AiF

Vérbosszú – az egyik legismertebb kaukázusi szokás, amely évszázadokon át a társadalom egyik fő visszatartó ereje volt és a mai napig nem sikerült véglegesen megszabadulni tőle.

Meglátod a lányodat és meghalsz

Fatima kilencévesen veszítette el édesapját. Vele együtt az egész falu tudja, hogy ki apjának gyilkosa, ám a tettest nem képesek felelősségre vonni. Ez a szokás.

„Nagyapám agyonlőtt egy falubélit, mire az áldozat családja vérbosszút kiáltott ellenünk. Azonban nem nagyapámmal akartak végezni, hanem úgy döntöttek, hogy a legjobban tisztelt, legsikeresebb közeli hozzátartozóját kell megölni. Így esett apámra a választás. Noha semmi köze sem volt a gyilkossághoz, mégis sok éven át kellett bujkálnia. A lányát csak egyszer láthatta, aznap, amikor megölték. Kilesték hol van és agyonlőtték. Ezt követően véget ért a gyűlölködés a családjaink között” – mesélte Fatima.

A Csah Ahrijev Humán Tudományok Ingus Tudományos Kutatóintézetének ingus történeti részlegét vezető ismert történész, Nurdin Kodzojev azt állítja, hogy az ehhez hasonló esetek valójában megsértik az ősi szokásjogot, ám ennek ellenére éppen Ingusföldön mindennél jobban elterjedtek – legalábbis a Kaukázus más köztársaságaival összehasonlítva. Elmondása szerint a vérbosszú ősi szokása csak a szemet szemért elvet veszi figyelembe.

„A szokásjognak megvoltak a maga feltételei” – mondja. „A vérbosszút csak közvetlenül a gyilkos ellen kiálthatták ki, ám gyakran előfordultak szabályszegések, amikor a halott rokonai bosszúból igyekeztek az ellenséges család legkiválóbb tagját meggyilkolni.”

Kodzojev szerint a vérbosszú intézménye ugyanolyan ősi, mint maga az ingus nép, és bármily furcsán hangozzék is, éppen azért vezették be, hogy elejét vegyék az erőszaknak.

„Ez a szokás arra késztette az embereket, hogy komolyan viszonyuljanak mások életéhez, mivel a büntetés elkerülhetetlen. Ez egy nagyon hatásos visszatartó erő volt, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek jobban félnek ettől, mint a Büntető Törvénykönyvtől” – mondja a történész.

Az ősi szokás befolyása manapság gyengül a társadalomban, az utóbbi időben az emberek sokkal gyakrabban bocsátanak meg a vétkeseknek. Mindezt vallási megfontolásból teszik – az iszlámban a megbocsátás képessége az egyik legnagyobb erény. A múlt maradványaival aktívan harcolnak a békítő bizottságok, ám egyelőre nem sikerül azt végérvényesen kiirtani.

Hetvenkét évnyi gyűlölködés

Ingusföldön a vérbosszúba keveredett emberek megbékítésével egy vallásos társadalmi egyesület valamint tekintélyes nemzetségfők foglalkoznak. A legnagyobb ilyen szervezet Ingusföld vezetője mellett tevékenykedik, és még a köztársaság első elnöke, Ruszlan Ausev hozta létre 1995-ben. A Szejt-Huszen Akilov által vezetett bizottság tagjai jelenleg minden járásban jelen vannak.

A bizottság titkára, Mikail Ausev jelenleg 91 megoldatlan vérbosszús esetről tud a köztársaságban, ezek gyilkosság nyomán keletkeztek. Nem sokkal korábban a bizottság tagjainak részvételével békélt meg két nagy ingus család, amelyek 72 éven át viszálykodtak egymással. Az év eleje óta hét vérbosszús esetet sikerült rendezniük, az utóbbi öt évben azonban több mint százat.

Másik gyakori eset, amikor autóbalesetből következően hirdetnek vérbosszút. Ha valaki a másik vezető hibájából közúti balesetben hal meg, akkor az utóbbinak szembe kell néznie a bosszúval. A békéltető bizottság az ilyen esetekkel is foglalkozik, eddig több mint 40 hasonló esetben sikerült megállítaniuk a vérontást.

Megbocsátani és elfelejteni

A bizottság malgobeki és az ottani járási elnöke, Alihan Mucolgov több mint húsz éve foglalkozik ezzel. Nem tagadja, hogy ez egy nehéz munka.

„Nagyon sokszor meglátogatjuk a vérbosszú által érintett személyeket. Megmagyarázzuk, hogy ez a fajta ellenségeskedés miért visszás az iszlám nézőpontjából, felszólítjuk, sőt, könyörgünk nekik, hogy bocsássanak meg és felejtsenek. Ám az emberek nem mindig hajlandóak erre. Általában a család csak 10-15 év elteltével bocsát meg a másik félnek. Természetesen előfordul, hogy ez korábban megtörténik, ám megesik, hogy évtizedek telnek el az ellenségeskedés jegyében. Könnyebben bocsátanak meg azoknak, akik halálos kimenetelű autóbalesetet okoznak, ám sokkal nehezebb felejteni akkor, ha valaki lelövi vagy megkéseli a másik embert. Ez több időt igényel” – mondja Mucolgov.

Abdul-Hamid Doszkijev egy másik békéltető bizottságot vezet, amely a köztársaság muftijai mellett dolgozik. Mindössze négy hónappal ezelőtt kezdett el a problémával foglalkozni, és ezalatt az idő alatt sikerült részt vennie három vérbosszús eset kivizsgálásában. Ezek mindegyike gyilkosságokkal álltak kapcsolatban. Ezideáig egyik család sem mutatkozott hajlandónak arra, hogy megbocsásson családtagjaik gyilkosainak.

Hizir Colojev egyike a köztársaság legismertebb imámjainak. Ő vezeti Nazrany Központi Mecsetét, ahol szintén dolgozik egy békéltető bizottság. Saját prédikációiban gyakran szólítja fel az embereket, hogy legyenek türelmesek és tanusítsanak irgalmat, arra törekedve, hogy elejét vegye a vérbosszúnak. Biztos benne, hogy az emberek többsége képes meghallani az észérveket.

„Manapság a vérbosszúk alapvetően a közúti balesetek következményei. Nálunk gyakorlatilag háború dúl az utakon, az emberek gyakran halnak meg balesetben. Leggyakrabban az ilyen esetekben sikerül elérni a megbocsátást és elejét venni a vérbosszúnak. Hacsak a vezető nem volt részeg vagy nem viselkedett gorombán. Ezek a körülmények képesek elhúzni a megbékélést” – magyarázza az imám. „A vallási öntudat növekedésével az emberek inkább hajlandóak megbocsátani.”

Alina Hadikova néprajztudós, a Koszta Levanovics Hetagurov Észak-Oszét Állami Egyetem docense, a Vaszilij Ivanovics Abajev Észak-Oszét Humán és Társadalmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a történettudományok kandidátusa beszélt arról, hogy mi a helyzet a Kaukázus egy másik köztársaságában, Oszétiában.

„Például az oszéteknél egészen a 19. század végéig jelen volt a vérbosszú, mint olyan szokás, amely megköveteli az elmaradhatatlan büntetést egy ember megöléséért vagy megcsonkításáért. És ez nem romantikus egzotikum. Ezek a szokásjog évszázadok alatt kidolgozott, önszabályozó normái, amelyek a népi bölcsességen alapultak, és lehetőséget adtak még a halálos ellenségeknek is a méltó megbékélésre. A szokásjog szerint (amelyet az Észak-Kaukázusban „adat”-nak hívnak) a gyilkosságért magán a gyilkoson álltak bosszút, esetleg egyik közeli rokonán. Máskor a vérbosszú kiterjedt a rokonok széles körére – a rokonsági viszonyok harmadik fokáig, évekig folytatódott és nemritkán egész családok kiirtásáig vezetett. Ezért gyakran alkalmazták a vérbosszúba keveredett személyek megbékítését. Ez a legtekintélyesebb aggastyánok közül kikerült közvetítők segítségével történt. Létezett egy szigorúan meghatározott bonyolult rituálé. Abban az esetben, ha az áldozat családja beleegyezett, a gyilkos rokonai (a férfiak fejfedő nélkül) térden állva odakúsztak a meggyilkolt személy rokonaihoz, ezt követően pedig az áldozat sírján lefolytatták a „faldiszt” nevű rituálét (kb. „felajánlkozás”). A térdepelő gyilkos a halott sírján „felajánlkozott” az elhunytnak, vagyis „beleegyezett”, hogy a szolgálója lesz a túlvilágon. Ezt az elhunyt női rokonaitól való bocsánatkérés követte. A megbékéléshez hozzá tartozott továbbá pénzbírság megfizetése és egy közös asztal felállítása a ellenségeskedők végső megbékítésére.

Egész sor tiltott cselekedetért járt a vérbosszú – a nők elrablásáért, nemi erőszakért (ezért gyakorlatilag minden népnél), a tradicionális társadalom által bűnösnek vélt viselkedésért. Ide tartozott a föld elvétele, a vendég, a becsület, az otthon megsértése. A nőket nem vonták be a vérbosszúba.

Az oszétok körében a vérbosszút már a szovjethatalom első évtizedében teljesen kiirtották, manapság nem történik vérbosszúból eredő gyilkosság.”

Eközben

Gyakorlatilag a Kaukázus összes népe követte a vérbosszú intézményét. Szintén előfordul a Közel-Kelet országaiban, Albániában és Olaszország egyes régióiban. Ismert volt a Kijevi Ruszban és a középkori Európában is. Az utóbbi idők legnagyobb port kavart eseménye, amelyet a vérbosszú számlájára írhatunk egy 2004-es gyilkosság volt. Az Észak-Oszétiából származó Vitalij Kalojev meggyilkolta Peter Nielsen svájci légiforgalmi irányítót. Egyes elképzelések szerint a Boden-tó feletti légiszerencsétlenség – amelyben Kalojev egész családja, felesége, fia és lánya is meghalt – Nielsen hibájából történt.

AiF

Az ellenzéki Alekszej Navalnij bejelentette, hogy indulni szeretne a 2018-as elnökválasztáson. „Sokat gondolkodtam azon, hogy induljak-e… Arra a következtetésre jutottam, hogy igen, részt fogok venni az oroszországi elnökválasztásokon. Indulok és harcolni fogok a győzelemért” – jelentette be. A kampányra Navalnij saját honlapot indított.

Korábban Dmitrij Peszkov sajtótitkár nem kommentálta azokat a kijelentéseket, melyek szerint állítólag a Kirovlesz ügy segítségével megpróbálják megakadályozni Navalnij választási kampányát. Szintén Peszkov nyilatkozott úgy, hogy a Kremlnek nincsen véleménye Navalnij indulásáról.

A maga részéről az ügyvéd Olga Mihajlova úgy nyilatkozott, hogy az Legfelsőbb Bíróság döntését követően Navalnijnak joga van jelöltetnie magát.

Gazeta.ru

A következő órák folyamán a felkelők elhagyják Aleppo keleti negyedeit – jelentette ki Vitalij Csurkin. Oroszország állandó ENSZ-képviselője mindezt a Biztonsági Tanács rendkívüli ülése előtt mondta el az újságíróknak.

„A legutóbbi információim szerint valóban megszületett a megállapodás arról, hogy a felkelők elhagyják a várost, úgyhogy ennek majdnem vége” – mondta a diplomata. Arra a kérdésre, hogy a fegyveres alakulatok tagjai mikor hagyják el Aleppót úgy válaszolt, hogy „néhány óra leforgása alatt”.

TASZSZ