Szolovej

Szolovej

Navalnij indulni szeretne a 2018-as elnökválasztáson

2016. december 13. - Gorek

Az ellenzéki Alekszej Navalnij bejelentette, hogy indulni szeretne a 2018-as elnökválasztáson. „Sokat gondolkodtam azon, hogy induljak-e… Arra a következtetésre jutottam, hogy igen, részt fogok venni az oroszországi elnökválasztásokon. Indulok és harcolni fogok a győzelemért” – jelentette be. A kampányra Navalnij saját honlapot indított.

Korábban Dmitrij Peszkov sajtótitkár nem kommentálta azokat a kijelentéseket, melyek szerint állítólag a Kirovlesz ügy segítségével megpróbálják megakadályozni Navalnij választási kampányát. Szintén Peszkov nyilatkozott úgy, hogy a Kremlnek nincsen véleménye Navalnij indulásáról.

A maga részéről az ügyvéd Olga Mihajlova úgy nyilatkozott, hogy az Legfelsőbb Bíróság döntését követően Navalnijnak joga van jelöltetnie magát.

Gazeta.ru

süti beállítások módosítása