Szolovej

Szolovej

Nazarbajev megnevezte Ukrajna minden bajának okát

2014. december 27. - Razbojnyik

Nurszultan Nazarbajev kazah elnök az össznemzeti egyetértés és a stabilitás hiányát nevezte meg Ukrajna minden bajának gyökereként– tudósítja a TASSZ.

„Évtizedek óta szakadatlanul zajlanak a politikai csatározások, amelyek most fegyveres konfliktussá nőtték ki magukat. Valóban úgy gondolják, hogy az egyszerű ember kijött a kunyhójából, lapátot ragadott és elment harcolni, gyilkolni? Szó sincs róla! A politikusok küldik őket a testvérgyilkos háborúba” – mondta Nazarbajev.

Úgy véli, hogy az ilyen politikusokat még időben meg kell állítani „mindenféle, a demokratikus értékek iránti jajveszékelés nélkül”, az ország lakosságának örömére. Az kazah elnök az összes ukrán állami vezetőt felszólította, hogy találkozzanak, üljenek tárgyalóasztalhoz és vessenek véget „ennek az egész tivornyának”. Nazarbajev azt is kijelentette, ha a jövőben Kazahsztánban is lennének olyanok, akik megzavarnák országa stabilitását, akkor szükséges lenne „a kazah társadalom minden erejével rátámadni ezekre az emberekre” – közli a Kazinform.

Kazahsztán az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban – amelyért Kijev Oroszországot okolja – semlegesként határozza meg önmagát. „Kazahsztán ugyanúgy viszonyul Oroszországhoz, mint Ukrajnához. Én úgymond a tisztességes menedzser vagyok, aki egyik oldalt sem támogatja, semleges, aki képes valahogy segíteni” – hangsúlyozta Nazarbajev. Emellett már többször is felszólította a feleket, hogy rendezzék a donbasszi helyzetet.

A kazah elnök december 22-én találkozott Kijevben ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval. Alapvetően a gazdasági együttműködésről tárgyaltak, de felmerült a katonai-technikai szférák együttműködése is. Ugyanezen a napon Nazarbajev Moszkvába indult, ahol Vlagyimir Putyinnal beszélgetett.

Eredeti cikk: http://lenta.ru/news/2014/12/25/clever/?f

 

süti beállítások módosítása