Szolovej

Szolovej

Az Állami Duma visszautasította Volgográd Sztálingráddá való átnevezését

2015. február 27. - Razbojnyik

Az Állami Duma elutasította azt a határozattervezetet, amely visszaadta volna Volgográd történelmi nevét – közli a TASSZ. A dokumentumot a Kommunista Párt terjesztette be a parlamentben február 12-én. Emellett a kommunisták javasolták Moszkva egy központi terének vagy utcájának Joszif Sztálin tiszteletére való átnevezését, valamint ott egy emlékmű felállítását a generalisszimusz számára.

„Az átnevezés kezdeményezésének joga kizárólag a volgográdi területi dumát illeti meg. A moszkvai utca átnevezése, valamint az ottani emlékmű felállítása pedig a moszkvai hatóságok kompetenciájába tartozik” – hangsúlyozta Viktor Kazakov, az Állami Duma szövetségi rendszerrel és a helyi önkormányzati kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnökhelyettese. Korábban a Duma illetékes bizottsága javasolta a határozattervezet elutasítását.

Tavaly Vlagyimir Putyin elnök nem tartotta kizártnak, hogy a referendumot követően visszatérhet Volgográd történelmi megnevezése. Ezzel a kéréssel egy második világháborús orosz veterán fordult az államfőhöz. 2013-ban a volgográdi városi duma képviselői határoztak úgy, hogy az ünnepség ideje alatt a „Sztálingrád hős város” megnevezést használják.

Az eredetileg 1589-ben alapított várost Caricinnek hívták. 1925-ben átnevezték Sztálingráddá, mivel a polgárháború idején Sztálin vezette a város védelmét Pjotr Krasznov atamán támadó csapatai ellen. 1961-ben a személyi kultusz elleni harc jegyében a települést Volgográddá nevezték át.

Eredeti cikk: http://lenta.ru/news/2015/02/25/stalingrad/

süti beállítások módosítása