Szolovej

Szolovej

A Medvegyevről készült kutatás kivizsgálása ellen szavazott az Állami Duma

2017. április 06. - Razbojnyik

Az Állami Duma plenáris ülésén senki sem támogatta a kommunisták azon javaslatát, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az Alekszej Navalni Korrupcióellenes Alapjának kutatásában elhangzott állításokat.

A Liberális-Demokrata Párt és az Igazságos Oroszország frakciói egyáltalán nem szavaztak, az Egységes Oroszországtól ketten a vizsgálat ellen, a többiek szintén nem szavaztak.

„Az a személyes álláspontom, hogy nem fogok úgy táncolni ahogyan Navalnij fütyül. Az ő tevékenységének semmi köze nincsen a korrupcióellenes harchoz” – mondta Mihail Jemeljanov, az Igazságos Oroszország frakciójának elnökhelyettese. Véleménye szerint a kommunisták egyszerűen szerették volna magukra vonni a figyelmet azzal, hogy támogatják Navalnij nyomozását.

Igor Lebegyev, az alsóház liberális-demokrata alelnöke azzal magyarázta pártjának viselkedését, hogy „ez nem a parlament dolga, nem szabad felesleges reklámot csinálni ennek az embernek [Navalnijnak]”.

Vaszilij Piszkarev (Egységes Oroszország), a biztonsági és korrupcióellenes dumai bizottság feje még világosabban fejezte ki magát: „Munkásságának eredménye, ahogyan korábban kiderült, és ami most is, az nem más mint, mint a mocsok, a fantázia és hatásos trükkök, hamisítványok valamiféle szimbiózisa, világosan kifejezett politikai provokációs céllal.

A kommunisták által benyújtott dokumentum egyébként azt javasolta, hogy tisztázzák a Navalnij által állítottak hitelességének fokát.

 

http://lentach.media/articles/gosduma-progolosovala-protiv-proverki-faktov-iz-rassledovaniia-o-medvedeve-6

süti beállítások módosítása