Szolovej

Szolovej

Lukasenko bejelentette, hogy az Egyesült Államok minden Belorussziát érintő szankciót megszüntetett

2014. december 16. - Razbojnyik

Belorussziának diverzifikálnia kell a piacait, mivel nem számíthat Oroszországra – jelentette ki Alekszandr Lukasenko. A belorusz elnök hivatalnokok kinevezése közben nyilatkozott.

„Különös év, a szituáció pedig korántsem egyszerű. Látják, hogy meghajlott Oroszország – a mi legfőbb piacunk. Látják, hogy háború zajlik Ukrajnában, amely szintén egyike a legfontosabb piacainknak. Ezeknek az országoknak jelenleg fontosabb dolguk is van annál, minthogy megvásárolják a mi autóinkat, traktorainkat stb. De ez nem jelenti azt, hogy mi ölbe tett kézzel fogjuk várni a jobb időket, nem! Kötelesek vagyunk megtenni mindent, ami ma lehetséges, hogy megmentsük hazai termelésünket, és hogy megakadályozzuk az emberek utcára kerülését” – mondta Lukasenko.

„Nem tehetjük meg, hogy mindig csak Oroszországra összpontosítunk, habár az oroszok a mi testvéreink. Azért nem tehetjük meg, mert amint látják, ha ez az egyetlen piac beszakad, mi zuhanunk utánuk. Valamikor az orosz piacon adtuk el termékeink 85%-át, ez a szám ma már csak 40-45%. Igen, sikerült csökkenteni függésünket ettől az egy piactól, de amint látható, ez még kevés. És ehhez jön még Ukrajna. Úgy gondolom, hogy Kazahsztánban sem a legjobbak a körülmények. Ezért nekünk bármi áron új piachoz kell jutnunk. És ez lehetséges.”

Hangsúlyozta, hogy az export diverzifikációját elősegíti egy sor belorusz vállalkozás kijutása az amerikai piacokra. Megjegyezte, hogy „Minden szankciót visszavontak, mi pedig kereskedünk velük. Tehát lehetséges [a diverzifikáció].”

Az újonnan kinevezett hivatalnokok meghatalmazásáról szólva, a belorusz elnök azt mondta, hogy „Ne feledkezzenek meg arról, hogy ideken vállalatok az önök területén nincsenek. Ezek mind az önöké. Ezeken a területeken önök az elnökök.”

„A mai helyzet - még egyszer hangsúlyozom - a világban egyáltalán nem egyszerű, mindenek előtt a mi régiónkban nem az. Azt kell mondanom, hogy ilyen szituáció egyáltalán nem is volt soha. Nekünk pedig ebben a helyzetben kell megmutatnunk fizetőképességünket – hangsúlyozta a posztszovjet köztársaság vezetője. „A jövő év a mi vizsgánk. Bármilyen bonyolult is, az embereknek meg kell érteniük minket, de hogy megértsenek minket, eredményesnek kell lennünk, legyen bármilyen nehéz is.”

Lukasenko aktív munkát kért a Kínai-Belorusz Ipari Park vezetőségének fejétől, Andrej Galtól is, mondván, hogy „Most nem szabad halogatni a munkát, ki kell fejlesztenünk a parkot, ha már meghoztuk a döntést. A kínaiak is ezt szeretnék." Az elnök még olyan kijelentéseket is tett a park vezetőjének címezve, hogy „Mi ott nagy dolgot határoztunk el, amit meg is kell valósítani. De a legfontosabb – egyenletesen haladni. Vonja le a megfelelő következtetéseket a minszki városi végrehajtó bizottság utóbbi években tapasztalt helytelen munkájából, amikor voltak ingadozások. Csak egy valaki kedvében szabad eljárnunk – a parkéban.”

Ahogy az IA Regnum közölte, az Egyesült Államok politikai és gazdasági szankciók egész sorát alkalmazza Minszkkel szemben (hivatalnokok, a biztonsági szolgálatok tagjai, propagandisták és az állami vállalatok ellen). Barack Obama, akárcsak elődjei, minden évben meghosszabbítja a szükségállapot rendszerét, amelyet a posztszovjet Belorussziából eredő rendkívüli, az Egyesült Államok biztonságára veszélyt jelentő fenyegetés indokol. Ezzel szemben Venezuela és más latin-amerikai országok hajlandóak együttműködni Belorussziával, ugyanakkor közöttük az áruforgalom mértéke alacsony szinten mozog.

Korábban Minszk hivatalosan nem jelentette be, ha az Egyesült Államok vagy más amerikai ország szankciókat vont vissza.

Eredeti cikk: http://regnum.ru/news/polit/1877080.html

 

süti beállítások módosítása