Szolovej

Szolovej

Az ukrán biztonsági szolgálat cáfolta a donbasszi fogolycseréről szóló híreket

2016. szeptember 22. - Razbojnyik

 

Az ukrajnai Vesztyi értesülése szerint az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) fejének tanácsadója, Jurij Tandit cáfolta a Luganszki Népköztársaság képviselőjének kijelentését, miszerint Donbasszban sikerült megállapodni a fogolycseréről - írja a lenta.ru.

Tandit elmagyarázta, hogy egyelőre nem született olyan megállapodás a fogolycseréről, amely alapján "mindenkit mindenkire" kicserélnének. Emellett a Luganszki Népköztársaság képviselőjének nyilatkozatát provokációnak nevezte és hangsúlyozta, hogy Kijev meghatározza azon személyek státuszát, akiknek a szakadár köztárságok a kiszabadítását kéri.

"Ukrajna 618 ember sorsáról döntött, most határozzák meg a státuszukat és folyik a munka annak érdekében, hogy törvényesen megvalósíthassák az emberek kicserélését a mindenkit mindenkire elv alapján" - hangsúlyozta az SZBU vezetőjének tanácsadója.

Korábban a csütörtöki nap folyamán Olga Kobceva, a Luganszki Népköztársaság humanitárius kérdésekkel foglalkozó képviselője a Minszkben dolgozó kontaktcsoportban kijelentette, hogy a Donyecki és Luganszki Népköztársaságok megegyeztek Kijevvel az összes fogoly kiszabadításáról.

"A minszki megállapodás ötödik és hatodik pontjának keretén belül sikerült megállapodnunk a fogolycsere lefolytatásáról a DNK, az LNK és Ukrajna között. Eszerint 47 személyt adunk át Ukrajnának, cserébe pedig 618-at kapunk" - állította.

A donbasszi konfliktus során fogságba esettek cseréjét a minszki megállapodás irányozta elő, melyet 2015 februárjában írt alá Oroszország, Franciaország, Németország és Ukrajna.

süti beállítások módosítása