Szolovej

Szolovej

Merkel kiállt a szabadkereskedelmi zóna létrehozása mellett

2014. december 14. - Razbojnyik

A gazdasági krízist úgy lehet megoldani Európában, hogy tető alá hozzák a kereskedelmet és a beruházásokat érintő transzatlanti megállapodást Európa és az Egyesült Államok között – fejtette ki véleményét Angela Merkel német kancellár a CDU nürnbergi kongresszusán, közli a Handelsblatt.

Szavai szerint, ha Németországnak szándékában áll tíz év múlva is megőrizni az export magas szintjén, Európa pedig talpra akar állni gazdasági értelemben, akkor tárgyalásokat kell folytatni a szabadkereskedelmi zóna megteremtése érdekében az Egyesült Államok és Európa között. Ennek a célnak az elérése érdekében – hangsúlyozta Merkel – „feltétlenül meg kell feszítenünk minden erőnket és teljes meggyőződéssel kell eljárnunk”.

Christian Schmidt német élelmezésügyi és mezőgazdasági miniszter a maga részéről elmondta, hogy a megegyezést alá kell írni a következő év végéig. „Az aláírt dokumentumnak az ünnepi asztalon kell lennie, egyként a karácsonyi ajándékok közül” -  idézi a Reuters.

A Merkel által felvázolt kedvező európai gazdasági kilátások ellenére az Unió lakosának jelentős része az egyezmény ellen foglal állást. Ők december 9-én petíciót adtak át az Európai Bizottságnak, amelyet 1,1 millió ember írt alá – közli a Daily Times.

Régóta úgy feltételezték, hogy a transzatlanti megállapodást ez év végéig fogják aláírni, jegyzi meg a TASSZ. November végén a kereskedelmi ügyekért felelős európai biztos, Cecilia Malmström közölte, hogy a következő európai-amerikai megbeszélés az felmerült kérdésekkel kapcsolatban 2015. februárjában kerül megrendezésre.

Eredeti cikk: http://lenta.ru/news/2014/12/12/merkel/

 

süti beállítások módosítása