Szolovej

Szolovej

Új fővárosa lesz Oroszországnak?

2017. augusztus 25. - Gorek

Dmitrij Orlov, a Jegyinaja Rosszija Legfelsőbb Tanácsának tagja vetette fel a javaslatot, hogy Oroszország fővárosát helyezzék át Jekatyerinburgba.

„A legmegfelelőbb megoldás Jekatyerinburg lenne, de a fővárosi funkciók egy részét el lehetne osztani néhány város között” – jelentette ki. Azt is hozzátette, hogy Moszkva geográfiai elhelyezkedése nem túl szerencsés egy főváros számára.

„Moszkva messze található Oroszország földrajzi központjától, fejlődése pedig a moszkvai agglomeráció kóros megnagyobbodásához vezet. Már ez a két érv is elegendő ahhoz, hogy komoly vita kezdődjön a főváros áthelyezéséről az Urálba, a Volga-vidékre vagy Nyugat-Szibériába” – mondta.

Korábban Jurij Krupnov, a Demográfiai, Migrációs és Regionális Fejlesztési Intézet megfigyelőtanácsának vezetője nyilatkozott úgy, hogy a főváros Urálon túlra való áthelyezésének projektjét az elnöki adminisztrációból adták át megvizsgálásra a Gazdaságfejlesztési Minisztériumnak.

Gazeta.ru

süti beállítások módosítása