Szolovej

Janukovics: 2013 novemberében a Berkut túllépte hatáskörét

2016. november 28. - Razbojnyik

Viktor Janukovics volt ukrán elnök előre megtervezett provokációnak nevezte a 2013 novemberi majdani eseményeket, hangsúlyozva, hogy a tüntetés szétkergetésére tett próbálkozás a hatáskörök túllépését jelentette a Berkut munkatársai részéről – írja a TASZSZ.

„Ez egy megtervezett provokáció volt, ugyanis akkorra (a Majdanon) szinte nem voltak diákok, néhányan voltak. Akkor egyszerűen megjöttek a radikálisok, akiknek nem tetszettek az események, és elkezdték provokálni a Berkutot. Véleményem szerint a Berkut túllépte hatáskörét, de ez az én nézőpontom” – hangsúlyozta a rosztovszkiji járási bíróságon. A volt elnök videokonferencia keretein belül válaszolt a kijevi szvjatosinszkiji bíróság kérdéseire, amely a majdani eseményekkel kapcsolatban vizsgálódik.

Janukovics elmondása szerint olyan információt kapott, hogy az eseményekhez az elnöki adminisztráció volt vezetőjének, Szergej Levocskinnak volt köze. „Azt mondtam, hogy igen, lehetséges, hogy részes volt ebben, ám nem voltak bizonyítékaim és a vizsgálat sem állapította ezt meg. Amennyiben ez tényleg így volt, akkor bizonyítsa be a jelenlegi hatalom, ha nem bizonyítja be, akkor múljon Levocskin lelkiismeretén, ha nem bűnös bizonyítsa be” – hangsúlyozta ki az egykori elnök.

 

A Majdan szétkergetése

2013. november 21-én, pontosan egy héttel a „Keleti Partnerség” várva várt vilniusi csúcsa előtt – amelyen aláírták volna az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodást – az ukrán kormányzat előállt egy nyilatkozattal, miszerint „felfüggesztik a folyamat előkészítését” a szerződés megkötéséhez.

Válaszul a Legfelsőbb Rada akkori ellenzéke blokkolni kezdte a parlamenti munkát, a Függetlenség terére pedig elkezdtek kivonulni a tüntetők. November 30-án Kijev központjában korán reggel a Berkut munkatársai elkezdték kiszorítani a térről a tüntetők tömegét, nagyjából 40 embert letartóztattak. Az ellenzék megvádolta a hatalmat, hogy az túlzottan nagy erőt alkalmazott a békés tüntetők ellen, a belügyminisztérium pedig megígérte, hogy kivizsgálja az ügyet és megbünteti a bűnösöket.

Később az agresszív beállítottságú radikálisok hozzákezdtek a Kijev központjában lévő adminisztratív épületek elfoglalásához, sátortábort emeltek, létrehozták a felfegyverzett „önvédelmi erőket”, melyek már nyílt ellenállásba bocsátkoztak a rendfenntartó erőkkel szemben.

2014. február 20-án az Insztyitutszkaja utcán ismeretlen mesterlövészek kezdtek lövöldözni, amelynek köszönhetően 53-an életüket vesztették. Nyikolaj Azarov kormánya lemondott, Viktor Janukovics elnök elhagyta az országot, a hatalmat pedig a Legfelsőbb Rada ellenzéki frakciója ragadta magához.

Február 18-20-a között Kijevben több mint 80 ember vált áldozatává az összetűzéseknek, több százan megsebesültek. A holtak között a Berkut emberei is megtalálhatóak voltak. Később több mint 20 sebesült halt meg a kórházakban.