Szolovej

Janukovics vallomása felháborította Ukrajnát

Janukovics újságíróknak mesélt a Majdanról alkotott elképzeléseiről

2016. november 26. - Razbojnyik

 

A Viktor Janukovics által november 25-én adott sajtóértekezlet lázas izgalmat váltott ki az ukrán társadalomban. A volt elnök azt követően nyilatkozott, hogy nem tudott tanúként megjelenni a majdani lövöldözésekkel kapcsolatos eljáráson. A Gazeta.ru kijevi vezetőségének beszélgetőtársai úgy vélik, hogy a szökött ukrán elnök nyilvános aktivitása azzal állhat összefüggésben, hogy Janukovics szeretne egy békés Donbassz kormányzója lenni.

Ukrajna volt elnöke nem tudott tanúként megjelenni a 2014 februári sortüzekkel kapcsolatos eljáráson. Kijelentette, hogy önként egyezett bele abba, hogy videokonferencia keretein belül adjon tanúvallomást. Ám a Kijevben és a Rosztov-na-Donuban – utóbbiban található Janukovics illetve igen impozáns mennyiségű újságíró – lévő bíróságok közti kapcsolat megteremtése nem hozta el Janukovics várva várt vallomását.

A Kijevben található Szvjatosinszkij járási bíróság november 28-ra halasztotta az ülést, mivel a Berkut gyilkossággal vádolt öt tagját nem szállították a terembe. Az említett személyek a lukjanovszkiji vizsgálati fogdában találhatóak, amelynek épületét körülzárták a Pravij szektor képviselői.

„Határozottan azt gondolom, hogy a bírósági ülés meghiúsításának éppen ma kellett történnie. Lehetséges, hogy az ügyészség vagy a hatalom meg akarta nézni, hogy Janukovics megjelenik-e a kihallgatáson. Emiatt van egy sejtésem, hogy ezek a cselekedetek szándékosak és előre eltervezettek” – nyilatkozta Alekszandr Gorosinszkij, az egykori berkutosok ügyvédje.

Mindazonáltal sokkal érdekesebbnek bizonyult az a nagyméretű sajtótájékoztató, amelyet Janukovics adott november 25-én este az ukrán és az orosz médiumok képviselőinek. Az egykori államfő nyilvános fellépése hatalmas szenzációt váltott ki Ukrajnában – közvetítette azt néhány ukrán tévécsatorna, erről értekeztek a rádióban és a közösségi hálókon.

Az újságírókkal való társalgása során a volt elnök elmesélte a Majdanon történtekről szóló saját verzióját, elismerte fiatalabb fiának, Viktornak a halálát és beszélt a donbasszi konfliktus egy lehetséges rendezési módjáról.

 

A saját verzió

Viktor Janukovics arról beszélt, hogy nem vont ki pénzt Ukrajnából, hanem „kézipoggyászával” hagyta el az országot. Többször hallgatói értésére adta, hogy nem tudott hadiállapotot bevezetni és igyekezett megállítani a vérontást.

Néhány nappal ezelőtt az ukrán elnökpárti politológus, Tarasz Berezovec kijelentette, hogy a Majdan 2013. december 1-jére virradó éjjelen való szétkergetése mögött az elnöki adminisztráció feje, Szergej Levocskin állt. Pontosan ezt követően erősödtek meg jelentősen a tiltakozások, és végeredményben ez vezetett ahhoz a lövöldözéshez, amely több mint 100 tüntető halálához valamint Viktor Janukovics meneküléséhez vezetett.

„Szergej Levocskin és Dmitrij Firtas – ukrán üzletember, aki közel állt az akkori kijevi hatalomhoz – elhatározták, hogy ejtik Viktor Janukovicsot, minthogy megértették, hogy az elnök «családjának» – azaz a legközelebbi környezetének – étvágya előbb vagy utóbb ki fogja kezdeni üzleti birodalmukat. Ezért úgy döntöttek, hogy jobb a megelőzés” – írta Berezovec a Facebookon. „Ezért az adminisztráció akkori feje Janukovics távollétében parancsot adott Valerij Korjaknak, hogy határozott fellépéssel «tisztítsa meg» a Majdant, hogy ezzel Janukovicsot képtelenné tegye a megegyezésre és elvágja őt a visszaúttól. Amint látjuk Levocskin számítása bevált – ő továbbra is jó egészségnek örvend, Janukovics pedig megbukott.”

A volt elnök által elmondottak közül sok minden vihart kavart az ukrán társadalomban. Például az a történet, miszerint nyolc autóbusz érkezett Kijevbe krími utasokkal. Ezek egy részt a tüntetők megölték. Nem kisebb felháborodást váltott ki az a kijelentése, miszerint az EU-val kötött társulási szerződés a nemzeti érdekek megsértése – mint ismeretes éppen az váltotta ki a tömeges tiltakozásokat, hogy Janukovics elállt ennek aláírásától.

„Kénytelen voltam menekülttáborokban tartózkodni. Ezekben a táborokban találkoztam – hogy is lehetséges őket zsoldosoknak nevezni? – önkéntesekkel, akik elmentek Donbasszba harcolni, megérkeztek, kértek és fegyvert ragadtak, besorozták őket ezekbe a különítményekbe és így tovább. Ami az oroszországi katonákat illeti, sokszor írtak arról, hogy Oroszország részt vesz ebben a fegyveres konfliktusban. Azt mondanám, hogy mindenki felnagyította Oroszország érdekét” – nyilatkozta Janukovics.

 

Politikai aktivitás

Sokkal több szakértőt hozott izgalomba az a kérdés, hogy Janukovics miért cserélte el a krími üdülőhelyeket egy politikai projektben való részvételre. A sajtótájékoztatón észrevehető volt, hogy mennyire kényelmetlen számára válaszolni az ukrán sajtó éles kérdéseire. Az újságírók a kimenekített pénzekről kérdezősködtek, valamint arról, hogy minek köszönhető, hogy Janukovics nem tudta megtartani Ukrajnát. Érdeklődtek, hogy nyugodtan alszik-e éjjelenként, illetve arról is, hogy mivel tölti szabadidejét. Időnként úgy tűnt, hogy az egykori elnök eltöri a tollat a feszültségtől, vagy pedig elveszíti a fejét és az újságíróknak ront. Ha már itt tartunk, ez végeredményben meg is történt az ukrán ICTV csatorna tudósítójával.

A Gazeta.ru egyik, az ukrán elnöki adminisztrációból származó beszélgetőtársa úgy véli, hogy a jelenlegi helyzet egyik verziója megadja Janukovicsnak a lehetőséget arra, hogy a Donbassz vezetője legyen. Ez abban az esetben lehetséges, ha a helyi lakosság jóindulatúan fog viseltetni felszólításaira, hogy kössenek tűzszünetet és békét. Jelenleg Ukrajnában öt büntetőeljárás van folyamatban Janukoviccsal szemben, annak ellenére, hogy az Interpol nem volt hajlandó körözést kiadni ellene.

Viktor Janukovics és Petro Porosenko jelenlegi elnök jól ismerik egymást, tehát elméletileg képesek lennének megtalálni a közös nyelvet. Ukrajna határozottan elutasítja, hogy szóba álljon a függetlenségüket kikiáltott DNK és LNK képviselőivel. Janukovics számára sokkal könnyebb lenne megteremteni velük a kapcsolatot.

A volt ukrán elnök kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy van-e esélye annak, hogy visszatérjen a politikába. „A sajtóban nagyon sokat írnak arról, hogy vissza akarok térni a hatalomba, hogy valamiféle revansot akarok venni, hogy állítólag én erről álmodozom és így tovább. Én arról álmodozom, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges érjen véget az ukrajnai háború, hiszen az a szülőhazám. Arról álmodozom, hogy a Donbasszban többé ne haljanak meg az emberek, hogy a Donbassz feltámadjon azokból a romokból, amelyekbe ez a háború vezette őt” – nyilatkozta Janukovics.

Az ukrán politológusok és a szakértők úgy vélik, hogy Janukovics vallomása politikai krízishez vezethet az országban. Ez lehet az egyik oka annak, amiért a volt elnök elhatározta, hogy nyilvános szerepet vállal.

„Janukovics veszélyt jelent egy egész sor, jelenleg hatalomban lévő ember számára. Janukovics részletesen elmesélhetné, hogy ki segített neki elmenekülni, hogyan segítettek neki kivinni az eszközeit, hogyan tudta áthelyezni a bankszámláit. Ha ezt elkezdi kitálalni, akkor nálunk politikai földrengés lesz” – nyilatkozta Vagyim Rabinovics, az Ellenzéki Blokk népképviselője a 112 Ukraina tévécsatorna képernyőjén.

Tarasz Berezovec szerint teljesen világos a kremli társaság azon vágya, hogy a volt elnököt bármi áron a nyilvánosság elé tuszkolja.

„Semmiféle látható sikert sem tudtak elérni az Ukrajna-EU csúcs előestéjén szervezett utcai tüntetéssel, ezért kellett megmutatni az európai oldalnak, hogy az ukrán hatalom sebezhető. Moszkva bármely esetben unszolni fogja Janukovicsot, hogy tegyen «szenzációs» vallomásokat amilyen gyorsan csak lehet” – fejezte ki meggyőződését.