Szolovej

Szolovej

Az orosz hatóságok két orosz katona elrablásával vádolják az ukrán Biztonsági Szolgálatot

2016. november 21. - Razbojnyik

November 21-én késő este jelentette az orosz védelmi minisztérium, hogy előző nap, november 20-án az ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai a Krímben elrabolták az Oroszországi Föderáció két katonáját és a Nyikolajevszkaja területre szállították őket – írja a newsru.com a TASZSZ-ra hivatkozva.

A védelmi minisztérium adatai szerint törvénytelenül tartóztatták le Ogyincov Makszim Jevgenyjevics zászlóst és Baranov Alekszandr Vjacseszlavovics tizedest. Az orosz hivatal közleménye szerint ukrajnai bűncselekményekért próbálnak meg bűnpert „fabrikálni” ellenük.

A minisztériumban nem tartották kizártnak, hogy a „szükséges vallomások” megszerzése érdekében „pszichológiai és fizikai nyomásnak” tehetik ki az orosz katonákat.

„Úgy gondoljuk, hogy az ukrán titkosszolgálat orosz állampolgárok ellen elkövetett cselekedete nem más, mint a soron következő durva provokáció. Követeljük, hogy haladéktalanul engedjék őket vissza az Oroszországi Föderáció területére” – idézte a RIA Novosztyi a minisztérium közleményét.

A cikk megírásakor az ukrán Biztonsági Szolgálat honlapján nincsen információ arról, hogy oroszországi katonákat tartóztattak volna le november 20-án. Ugyanakkor az Interfax közlése szerint a Biztonsági Szolgálat megerősíti, hogy katonákat tartóztattak le. A hivatal adatai alapján hadműveleti intézkedést hajtottak végre a Krím határán. Sőt mi több, a Biztonsági Szolgálat azt is kijelentette, hogy nem oroszországi, „hanem egykori ukrán katonák” lettek letartóztatva.

„Senkit sem szállítottunk sehová, hanem letartóztattunk két dezertőrt, akik Csongarnál lépték át a határt” – mondta a Biztonsági Szolgálat hivatalos képviselője, Jelena Gitljanszkaja.

„Két ukrán katonáról van szó, akik elárulták esküjüket és Oroszországba mentek szolgálni a megszállt Krím területén” – mondta. „Amikor Ukrajna területére léptek Csongarnál, letartóztattuk őket, minthogy eljárás van folyamatban ellenük.” „Minden dezertőrrel szemben eljárást folytatunk, aki elárulta az esküjét, elárulta a hazáját” – hangsúlyozta Gitljanszkaja.

süti beállítások módosítása