Szolovej

Az ukrán Genyicseszkben cáfolták az orosz gázszállítmányról szóló híreket

2016. november 13. - Razbojnyik

A Herszonszkaja területen található Genyicseszki járási közigazgatás vezetője, Alekszandr Vorobjov cáfolta azt az információt, miszerint az ukrán város a Krímből szerezné be a gázt – írja a Lenta.ru a Novij Vizit helyi ukrán lapra hivatkozva.

Vorobjov elmondása szerint a félsziget területén „nincsen saját gáz, és a krími hatóságok nem is tudnak segítséget nyújtani nekünk. Jelenleg a Genyicseszki járásban a kelleténél több gáz is van, mi magunk tudunk segíteni a krími ukránoknak” – magyarázta.

Emellett Vorobjov pontosította, hogy „nagy fagyok esetén gázhiány léphet fel néhány héten belül”, azonban a fűtőanyag hiányát „csak az előfizetők harminc százaléka fogja érezni, akik mindössze hatezren, nem pedig hetvenezren vannak, ahogyan állítják. Vlagyimir Grojszman miniszterelnök személyesen ígérte meg nekem, hogy Genyicseszkben a gázproblémát rövidesen meg fogják oldani államilag” – tette hozzá.

Genyicseszk polgármestere, Alekszandr Tulupov a maga részéről kijelentette, hogy a Szergej Akszjonov krími elnök részére írt levélhez való aláírásgyűjtést – az említett levél a gázszállítmányokról szólt - egy helyi lakos kezdeményezésére szervezték. A Gromadszke radio információi szerint a férfi tevékenységét vizsgálják az igazságügyi szakértők.

November 12-én jelent meg a hír, miszerint Genyicseszk a Krímből kezdett el gázt kapni Vlagyimir Putyin megbízása alapján. Az ukrán város lakosságának segélykérését a Krím feje, Szergej Akszjonov adta át az orosz elnöknek. Emellett hangsúlyozta, hogy tavaly óta 18 millió rubel hátralékot halmoztak fel, amelyet még nem törlesztettek.

Az idei év elején tudósítottak arról, hogy Alekszandr Tulupov genyicseszki polgármester Oroszországhoz fordult segítségért az erős fagy és a közösségi csővezetékekben lévő nyomás esése miatt. Január 4-én kezdték meg szállítani a gázt a város lakosainak.

Később a NAK Naftogaz Ukraini vezetője, Andrej Koboljev és a helyi közigazgatás feje, Alekszandr Vorobjov cáfolták az orosz gázszállítmányról szóló híreket. Tulupov azt is kijelentette, hogy nem kért segítséget az oroszoktól. Elmondása alapján a gázellátással kapcsolatos problémákat kizárólag Kijevvel együtt oldotta meg.