Szolovej

Szolovej

Ukrajna gazdasági minisztere fizetésképtelennek nevezte az országot

2014. december 12. - Razbojnyik

Ukrajna kereskedelemért és a gazdaság fejlesztéséért felelős minisztere, Ajvarasz Abromavicsjusz kijelentette, hogy az ország valójában fizetésképtelen. Az RBK – Ukrajna közlése szerint a miniszter ezt szerdán, december 10-én mondta a gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó bizottság ülésén.

 „Az üzletemberek egyet szeretnének, ők nem kérik az állam segítségét, viszont kérik, hogy az állam ne zavarja őket. Az állam nagyjából fizetésképtelen, ezért azt várni, hogy mi majd ténylegesen, a pusztán szólamszerű programokon túl kézzelfoghatóan hozzá fogunk járulni gazdaság stimulálásához, egyszerűen nem reális” – jelentette ki Abromavicsjusz, kifejezve meggyőződését, hogy nem kell akadályozni az üzletet, amely „maga is eligazodik.”

Korábban szerdán a brit The Financial Times közölte saját forrásaira hivatkozva, hogy a Nemzetközi Valutaalap arra a következtetésre jutott, hogy elengedhetetlen Ukrajna számára a következő hetekben elkülöníteni egy 15 milliárd dolláros kiegészítő segítséget, hogy lehetővé tegyék a kelet-európai ország számára kötelezettségei teljesítését. A pótfinanszírozást az ukrán GDP vártnál nagyobb esése tette szükségessé, valamint az Oroszországba irányuló export csökkenése. Ezek előidézték a tőke elfolyását és az ukrán Nemzeti Bank valutatartalékainak csökkenését.

A Valutaalapnál úgy vélik, hogy a kiegészítő segítség nélkül Kijevnek csökkentenie kellene a költségvetését vagy pedig bejelentenie, hogy nem tudja törleszteni szuverén adósságait. Ugyanakkor egyelőre a mostani, 15 milliárd dolláros elkülönítést az alapnak csupán néhány hitelezője támogatta.

Az IMF korábban jóváhagyta Ukrajna számára egy 17 milliárdos hitelkeret elkülönítését 2016-ig. Az utóbbi hónapokban az IMF és az EU több mint 4 milliárd eurót utalt ki az ország számára. Összesen egyébként kb. 30 milliárd eurót ígértek Kijevnek.

Eredeti cikk: http://lenta.ru/news/2014/12/10/bankrot/?f

süti beállítások módosítása