Szolovej

Porosenko december 25-ig kiszabadítaná a hadifoglyokat

2014. december 10. - Razbojnyik

Pjotr Porosenko ukrán elnök parancsba adta, hogy december 25-ig érjék el minden, a donbasszi felkelők fogságában található hadifogoly szabadon bocsátását. A megbízást a biztonsági szolgálat vezetői kapták az „RBK – Ukrajna” közlése szerint.

Ukrajna Biztonsági Szolgálatának (SZBU) nyomozóigazgatóságának parancsnoka, Vaszilij Vovk a december 10-i sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy feltételezése szerint az év végéig sikerülni fog a foglyok többségének kiszabadítása.

Mindent összevéve az SZBU adatai szerint 684 ember található a donyecki és a luganszki szeparatisták fogságában. Emellett viszont az adott pillanatban - a hivatal képviselőjének nyilatkozata szerint - csak 152 fogoly szabadon bocsátására készek, beleértve a Donbassz zászlóalj 77 harcosát is.

Korábban megjelent egy nem hivatalos információ, amely szerint az ukrán békekövetek és a felkelők képviselői megállapodtak, miszerint a fogolycserét a „mindenkit mindenkire” séma szerint viszik végbe. Az SZBU-ban megerősítették, hogy támogatják ezt az elképzelést. Az ukrán fél - Vovk szavai szerint - kész szabadon engedni 477 embert.

A következő napokban tervezik megtartani a minszki tárgyalások következő szakaszát, amelynek célja a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése. Várhatóan a találkozón, amelyen a fogolycsere kérdése is szóba jöhet, december 12-én lesz megtartva.

Eredeti cikk: http://lenta.ru/news/2014/12/10/president/